Szülőknek indít ingyenes képzést a Bethesda a képernyőidő csökkentéséért
Ősszel a gyerekkórház saját akadémiát indít, ahol ingyenes képzést is kínálnak a szülőknek.
Ősszel a gyerekkórház saját akadémiát indít, ahol ingyenes képzést is kínálnak a szülőknek.
Ha unjátok a könyveket és a jegyzeteket, akkor érdemes kicsit szétnéztetek a online is, hiszen számtalan rendhagyó tanulási lehetőséget találhattok. Most ezekből gyűjtöttünk nektek össze párat.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) készítette el az online felsőoktatási platform első magyar nyelvű kurzusát. Az egyik legnépszerűbb, tanulásmódszertani tanfolyamot fordították le.
Finnország felajánlotta, hogy ingyenes internetes kurzuson megismerteti a mesterséges intelligencia előnyeit, az általa biztosított lehetőségeket az Európai Unió állampolgáraival - közölték kedden finn illetékesek.
Szívesen belekezdenétek egy teljesen új nyelv elsajátításába? Ezzel az appal egy kis ízelítőt kaphattok abból, milyen a norvég nyelv.
Megakadtatok a nyelvtanulásban, vagy most kezdenétek bele a nyelvvizsga-felkészülésbe? Ezzel az ingyenes kurzussal online kaphattok tanulási tippeket, a hatékony felkészüléshez.
Kezdődik az egyetem, jönnek a ZH-k és a vizsgák. Most egy olyan ingyenes online kurzust ajánlunk, amivel megtanulhatjátok hatékonyabban kezelni a rendelkezésre álló időtöket.
Egyetemi előadás vagy munkaváltás? Fontos lehet a következő programok profi ismerete. Kurzusajánlónk következik.
Mutatunk néhány kurzust azoknak, akik szívesen készülnének az érettségire online is. Több tantárgyból találhattok felkészítő kurzusokat az Eduline online tanfolyamai között.
A Class Central képzésadatbázis összegyűjtötte azokat az ingyenes online kurzusokat, amelyek a beiratkozóktól a legjobb értékelést kapták – ezek közül ajánlunk hármat.
Programozást ma már csak úgy mint egy idegen nyelvet, szinte bárki tanulhat. Akik jól elsajátítanak egy-egy programnyelvet könnyen számolhatnak magas kezdőfizetéssel, piacképes állással. A legfontosabb azonban gyakorlás, amelyet az online tanfolyamok esetében is megtehettek.
A végzős középiskolások számára egyre csak közeledik a tavaszi érettségi szezon. Akik már elkezdték a készülést, de szeretnének plusz segítséget, az Eduline online kurzusai között "mankót" találhatnak egyes tárgyakból.
Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.